Lengyel Jelen: csak kapufa
Berber Ákos 2006.06.10. 13:36
Az egyik oldalon két gól, a másikon két kapufa.
Magasra tette a mércét a nyitómérkőzés, hiszen a 4-2-es végeredménnyel zárult Németország-Costa Rica találkozó a semleges nézők számára rendkívül élvezetes volt. Akik azonban attól tartottak, hogy a csoport másik meccse nem lesz méltó Kloséék produkciójához, nem tévedtek túl nagyot. A találkozót a lengyelek valamivel nagyobb elánnal kezdték, és több helyzetet is kialakítottak az első negyedórában Mora kapuja előtt, de Szymkoviakéknak nem sikerült a kapuba találniuk. Az első 15 perc túlélése után aztán magukhoz tértek a dél-amerikaiak és Carlos Tenorio góljával megszereztek vezetést. Sőt, a gól után akár meg is duplázhatták volna az előnyüket az egyenlítőiek, de 10 perc jobb játék után ismét a lengyelek vették kezükbe a mérkőzést. A mezőnyfölény azonban hiábavalónak bizonyult, igazán komoly gólhelyzetet ugyanis nem sikerült kialakítania Pawel Janas csapatának. Ezt a feladatot a második félidőben is alig tudta az európai gárda megoldani, a dél-amerikai védők rendszerint önfeláldozóan vetették magukat a lengyel lövések útjába. A nagy iramú, ám meglehetősen kevés helyzetet hozó és alacsony színvonalú meccsen, a 0-2-es végeredményt Augustin Delgado állította be. Igaz, Szymkoviakék éppen ez után kapcsoltak magasabb fokozatba, ám Jelen és a csereként beálló Brozek kapufán csattanó lövéseinél közelebb nem jutottak a góllövéshez. A dél-amerikaiak némi meglepetésre ugyan, ám teljesen megérdemelten győzték le a lengyel válogatottat, amelyből hiányzott az igazi átütőerő.
Az A-csoport állása 1. Németország 4 (4-2) 2. Ecuador 4 (2-0) 3. Costa Rica 0 (2-4) 4. Lengyelország 0 (0-2)
|