Baróti Lajos 1914 augusztus 19-én született, játékosként 1928-tól 1936-ig a Szegedi AK csapatában futballozott, majd az ezt követő tíz évben a Szeged FC játékosa volt, ahol az 1940/41-es szezonban bajnoki bronzérmes lett az együttesel. Pályafutása utolsó két évét a Győri ETO-ban töltötte. Játékosként kétszer szerepelt a válogatottban.

A nagyszerű szakember klubedzőként megfordult a Győri ETO-ban, a Postásban, a Vasasban, az Újpesti Dózsában, az osztrák Swarowski Wacker Innsbruckban, és a portugál Benficában.

A Vasassal egyszer, míg az Újpesttel háromszor lett magyar bajnok lett, sőt az angyalföldiekkel a magyar kupát, és a Közép-európai Kupát is kétszer hódította el. A Benficával 1981-ben megnyerte a bajnokságot és a portugál kupát is. Sőt 1979-ben a Swarowski Wacker Innsbruck együttesével az osztrák kupában is diadalmaskodott.

Baróti Lajos 1957. december 22. és 1966. július 23., illetve 1975. május 7. és 1978. június 10. között irányította a magyar csapatot, és négy világbajnokságra is kijutatta a nemzeti tizenegyet. A válogatottal a legjobb eredménye az 1964-es Európa-bajnoki bronzérem volt.

Tevékeny részese volt az 1960-as romai ötkarikás játékokon bronzérmet, és az 1964-es tokiói játékokon aranyérmet nyert olimpiai válogatott sikerének.

Szövetségi kapitányként 1971-től 1972-ig a perui válogatottat irányította.

A kiváló tréner 117-szer ült válogatott, és 439-szer klubcsapat kispadján.

A nagyszerű szakember 2000-ben az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) életműdíját is megkapta, 2001-től a Nemzeti Labdarúgó Akadémia tanácsadó testületének tagjaként dolgozott, annak 2003-as megszűnéséig.

Baróti Lajos 2004-ben Magyar örökség díjat kapott.