A bírót is lefejelheti a próbajátékos
Berber Ákos 2006.03.09. 10:52
Nem is létező ügyről tájékoztatták az Újpestet.
Az Újpest FC honlapja "spekulációnak" nevezi azt a hírt, amelyről "néhány médium" is beszámolt, miszerint elképzelhető, hogy Füzi Ákos jogosulatlanul szerepelt a Vasas elleni mérkőzésen. Ez természetesen az értelemszerűen elkötelezett klubhonlap szíve joga, ugyanakkor talán nem ártana tisztában lenni a szavak jelentésével. A "spekuláció" szó ugyanis azt jelenti: kockázatos ügylet, a lehetséges kockázatok figyelembevételével, nyereségszerzés érdekében végrehajtott akció. Nem tudni, milyen nyereséget szerezhet "néhány médium" azáltal, hogy beszámol a Vasas Füzit illető felvetéséről. Mindenesetre most vélhetően az is "spekuláns lépés" lesz - például honlapunk részéről -, hogy beszámolunk (mert ez a dolgunk) az ügy újabb fejleményéről. Nos, az Újpesthez megérkezett az MLSZ Fegyelmi Bizottságának az állásfoglalása, amelyet dr. Birinyi István (figyelem: egykori Vasas-játékos!!!) írt alá. A dokumentum szerint az MLSZ nemzetközi osztálya 2006. március 7-én juttatta el az FB elnökéhez az Újpest FC Kft. - 2006. február 13-án érkeztetett - úti jelentését, továbbá a szlovák szövetség által megküldött játékvezetői jelentést a mérkőzésen történtek leírásával. Az FB határozata ezután � a fegyelmi szabályzat több pontjára hivatkozva - rögzíti, hogy ki, milyen dokumentumok alapján, milyen tényállás esetén és ki ellen rendelhet el fegyelmi eljárást. Majd megállapítja, hogy a nemzetközi mérkőzés időpontjában Füzi Ákos az osztrák Admira Wacker labdarúgója volt. Továbbá: az MLSZ a játékosnak 2006. február 28-án állította ki a játékengedélyét és egyúttal rendelkezett - az MLSZ igazolási és átigazolási szabályzata előírásaira hivatkozással - a labdarúgó igazolásának rendezéséről. A dokumentum leszögezi, hogy "a FSZ 5. § (2) bekezdés b.) pontja alapján a fegyelmi szabályzatot kell alkalmazni az MLSZ nyilvántartási, igazolási és átigazolási szabályzata szerint igazolt, illetve átigazolt hivatásos, szerződéses amatőr és amatőr labdarúgóra". Mindezek ismeretében a FB határozata kimondja: �dr. Füzi Ákos labdarúgó a jelzett nemzetközi barátságos mérkőzés időpontjában nem rendelkezett a FSZ 36. § (1) bekezdés első fordulatában meghatározott feltételekkel, ezért ellene fegyelmi eljárás nem indítható�.
Az ügynek ezzel természetesen még mindig nincs vége, és honlapunk - felvállalva a "spekuláns média" kitételt - megkérdezte a Vasas ügyvezetőjét, Vancsa Miklóst az újabb fordulatról. - Vicces ez az egész - így Vancsa -, mert nem tudom, mi alapján tájékoztatta ilyen gyorsan az Újpestet az FB elnöke, illetve, hogy miről. Mi ugyanis nem óvtunk, úgy tudom, más sem, tehát egy nem létező ügyben született "döntés". Érdekes, hogy ennyire kapkodva kellett sietni, és egy ilyen döntést hozni, hogy - és ez nem Füzi-ügy -, maga az FB elnöke jelenti ki, hogy egy kiállított játékos ügyét nem kell tárgyalni. Szóval a tárgyalást meg kellett volna tartani, és a határozatot meg kellett volna hozni, amiben akár az is állhatott volna, hogy Füzi éppen nem volt leigazolva. Persze ez újabb kérdéseket vet fel, mert ennek alapján egy próbajátékos akár le is fejelheti a bírót, mert - mivel nincs leigazolva - nem indítható ellene eljárás.
|