Megbüntették a Chelsea-t
Berber Ákos 2006.03.09. 11:11
Többször is rárontottak a játékvezetőre.
Meglehetősen viharos hangulatú mérkőzést játszott szombat délután a West Bromwich Albion és a Chelsea a Premiershipben. A találkozó során többször is magasra csaptak az indulatok, nem egyszer komolyan aggódni lehetett a játékvezető testi épségéért. Mark Halsey a jelentésében meg is írta, hogy mindkét csapat igyekezett megfélemlíteni a hivatalos személyeket, a "Kékek" több alkalommal is. Az FA fegyelmi bizottsága úgy döntött, hogy csak a bajnokcsapatot bünteti meg. Az állásfoglalás szerint a Chelsea nem tudta biztosítani, hogy játékosai megfelelő viselkedést tanúsítsanak a pályán, ennél fogva megszegte az úgynevezett E20-as szabályt. A szövetség emellett aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy egyre gyakrabban fordul elő, hogy futballisták valósággal rárontanak a játékvezetőkre, azzal a céllal, hogy rábírják őket döntéseik megváltoztatására. A Robben kiállítása kapcsán történtek miatt azonban nem kívánt büntetni az FA, beérte egy nevelő célzatú levéllel, mindkét klub részére.
|