Nézőket érdemeltek volna
Berber Ákos 2006.03.12. 16:37
A vendégszurkolók távoztak először.
Ami egyértelműen megállapítható: a forduló utolsó meccse, az MTK-DVSC mérkőzés mindenképpen nézőket érdemelt volna – már persze azokon kívül, akik a tévé képernyője előtt követhették nyomon a találkozót. Az új módi – a rendőrség dönti el, hogy lehet-e néző egy meccsen, vagy sem – kapcsán egyébként egyetlen kérdés merül csak fel: ki fizeti ilyenkor a rend derék őreit, mert annyian vonultak fel arra ügyelve, nehogy bejusson akár egyetlen szurkoló is, hogy azzal a létszámmal minden további nélkül biztosíthatták volna az általában "legendásan botrányos" MTK-Loki meccseket. A Hidegkuti-stadion hangosbemondója mindenesetre nem veszítette el humorérzékét, ugyanis így vezette fel a találkozót: - Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy a mérkőzés után először a vendégszurkolók hagyhatják el a stadiont. A csikorgó hidegben aztán kiderült: nem véletlenül a DVSC a bajnoki cím védője: bár az MTK kétszer képes volt talpra állni, és egyenlíteni, a végén elfáradtak a kék-fehérek fiataljai, és a Loki megérdemelten nyerte a jó iramú, gólgazdag mérkőzést (2-4).
|