Gyánó csodára vár
Berber Ákos 2006.03.30. 13:19
A Vasas csatára mindent megtesz, hogy pályára léphessen Pécsett
Az elmúlt hétvégén a Vasas a REAC-ot fogadta, és az első félidőben úgy tűnt, hogy Gyánó Szabolcs igazán remek napot fogott ki. Az újonc palotaiak ugyan hamar vezetést szereztek, ám jött a Vasas támadója és két góljával két perc alatt megfordította a mérkőzést, aztán az első félidő végén megsérült. Az első diagnózis szerint csak egy csúnya zúzódást szedett össze, a mérkőzés után két nappal aztán kiderült, kicsit komolyabb a baj. - Zúzódásnál ugyan súlyosabb picit, de azért nem olyan nagy a gond, mivel bokaszalag-húzódást szenvedtem - mondta Gyánó. - Ezzel együtt kisebb csodára volna szükségem ahhoz, hogy szombaton a Pécs otthonában pályára léphessek, mert még mindig fáj a bokám, és nem is igazán mozoghatok. Most Mohácsi doktorhoz Kalocsára és Bodnár "Szakáll" gyúróhoz járok kezelésekre, és emellett otthon egyfolytában pihentetem a lábam. Szeretnék játszani, de ha nem leszek fájdalommentes, akkor erre nem lesz módom.
|