Jubileumi vízifoci
Berber Ákos 2006.06.03. 13:06
A zöld-fehérek a Honvéd pontszerzésével lehetnek ötödikek.
Századik élvonalbeli bajnokiját játszotta a Sopron FC (illetve jogelődje, a Matáv Sopron), és - átérezve a jubileum jelentőségét - meglehetős vehemenciával kezdtek a hazaiak. A szakadó esőben kezdődő meccsen rendre érkeztek a beadások a ferencvárosi tizenhatoson belülre, ami miatt ugyan állandó légiriadó lépett életbe Kemenes kapuja előtt, a lövések azonban nem "dördültek", azaz gól nem született. Nem úgy a túloldalon, ahol Arany játékvezető jóindulatának eredményeként Bajevski a 14. percben vezetéshez jutatta a Fradit. A gól után a felázott talaj vette át a főszerepet, a következő negyedórában a rengeteget csúszkáló játékosok sokat hibáztak, alig alakult ki folyamatos játék. A szünet előtt aztán átvette az irányítást a zöld-fehér gárda, és előbb Balog, majd Lazic is növelhette volna az előnyt, a pályafutása első soproni bajnokiján szereplő Takács Tamás kapus azonban a helyén volt, így a csapatok 1-0-s vendégvezetés mellett mehettek az öltözőbe szárítkozni. Az időjárás a szünetben sem változott, így aztán még az első félidőben látottaknál is kevesebb tudatos megmozdulást láthatott a 2000 főnyi közönség. Ezeket is jobbára a vendégek produkálták, Takácsnak ekkor már többször kellett játékba avatkoznia. Ahogy telt az idő úgy vett ki egyre több energiát a játékosokból a talaj, így még a korábbiakat is alulmúlta a színvonal - ezúttal azonban ezt nem róhatjuk fel a csapatoknak. Sőt, a hazaiak fokozatosan fölénybe kerültek, egyre többször hozták zavarba a vendégeket, és a rendes játékidő letelte előtt két perccel a csapatkapitány Bagoly Gábor fejesével megérdemelten egyenlítettek. Ezzel a Sopron a 100. mérkőzésén legalább az egy pontot megmentette, a Ferencváros viszont az utolsó pillanatban engedte ki kezéből a biztos 5. helyet, amelynek a sorsa így a holnapi Csőszer-Honvéd meccsen dől csak el.
Vass László (Sopron): - Érdekes volt a helyzetem, hiszen tavaly még a másik oldalon ültem... Úgy érzem, amit tudtam kihoztam a csapatból ezen az öt mérkőzésen, amire megbízást kaptam. A fiúk hozzáállása jó volt, és ez a mai meccsen is megmutatkozott, mert azért csak begyötörtük az egyenlítő gólunkat, ami egyértelműen A küzdőszellemünknek volt köszönhető. Gellei Imre (FTC): - Amilyen nehéz talajjal volt ma dolgunk, olyan nehéz volt az elmúlt éve is a Ferencvárosnak. Köszönjük a támogatást mindenkinek ebben a remélhetőleg átmenetinek nevezhető szezonban. Ma jól küzdöttünk, de talán elmondható, hogy igazságos eredmény született.
|