Két évvel ezelőtt Luca Toni még az olasz másodosztályban tengette az életét, és számos válogatottbeli, nagynevű csapattársával ellentétben teljesen ismeretlen számára a Bajnokok Ligája légköre.
Az olasz tifosók mégis a Fiorentina csatárától várják ma este a "megváltó" gólokat...

- Ukrajna ellen éppen ideje volt betalálnom, nagyon féltem ugyanis attól, hogy úgy lesz vége a világbajnokságnak hogy "néma" maradok - mondta Toni a németek elleni meccs előestéjén tartott edzés utáni sajtótájékoztatón. - Az első gólom aztán felszabadított lelkiekben, és a második tulajdonképpen már csak annak a "következménye" volt.
- Sokan a német "Lifthez", Horst Hrubeschez hasonlítják... Az elődöntőben éppen a németek ellen bizonyíthat...
- Nem szeretem az összehasonlításokat, én inkább magamból indulnék ki. Régebben általában 10-12 gólt lőttem egy szezonban, de Francesco Guidolin megérttette velem, hogy ennél sokkal többre vagyok képes. Neki köszönhetően javult a legtöbbet az addigi leggyengébb pontom, a fejjátékom, jobbal és ballal azelőtt is egyaránt képes voltam betalálni. Többen azt mondják, hogy későn érő típus vagyok, nos, én úgy vélem, még mindig nem vagyok elég "érett", még mindig van hova fejlődnöm. Az egyébként, hogy csak most jutottam el erre a szintre, at jelenti, hogy korábban nem voltam alkalmas erre. Számomra igazi mesterség a labdarúgás, nos, én eddig tanultam, és még csak most szereztem meg a mesterlevelet. Pedig...
- Pedig?
- Húszéves koromban, a harmadik vonalban állandóan a kispadot koptattam, és akkor komolyan megfordult a fejemben, hogy felhagyok a focival kapcsolatos álmaimmal, és más szakma után nézek. Akkor ismertem meg azonban a barátnőmet, aki önbizalmat csöpögtetett belém, és arra kért, hogy egy-két évig még ne adjam fel. Neki köszönhetően léptem tovább a Lodigianiból a Trevisóba, később pedig a Vicenzébe.
- Onnan már minden sima volt?
- Ugyan, dehogy! Bár azt hittem, hogy az első Serie A-s szezonomban enyém lesz a világ, augusztusban térdsérülést szenvedtem, és kikerültem a csapatból, utána pedig már nem számítottak rám. A Palermo azonban megkeresett, hogy szeretnének feljutni a legjobbak közé, és én belevágtam a szicíliai kalandba. Nem bántam meg, mert 43 meccsen 30 gólt lőttem, és 32 év után visszajutottunk a Serie A-ba.
- Hogyan éli meg a világbajnokságot?
- Akkora nyomást érzek magamon, mint amilyet még soha. Ennek is tudható be talán, hogy a negyeddöntő előtt hiába játszottam jól nem sikerült betalálnom. Szerencsére Lippi bízott bennem, és ez meghozta az én önbizalmamat is. Higgyék el, ráadásul sokkal könnyebb kiállni önök, újságírók elé is, így, hogy már szerepel egy-két gól a nevem mellett.
- Sokan kissé "túl korosnak" vélik az olasz válogatotthoz...
- Ez engem egyáltalán nem érdekel, szerintem most kezdődik csak el igazából a pályafutásom. Mindig haragudtam egyik példaképemre, Marco Van Bastenre, amiért 28 évesen befejezte a pályafutását, szerintem még rengeteg örömet okozhatott volna a szurkolóknak. Nos, én majd a németek ellen bizonyítom be, hogy 29 évesen talán még nem olyan öreg egy futballista.